Nagykálló súlyemelő múltja

Ahogy a megyében megalakult a Súlyemelő Szövetség, azzal egyidőben Nagykállóban is átálltak a birkózók súlyt emelni. Szondy György áldozatos munkája, kitartása, hozzáértése következtében országos viszonylatban is elismert versenyzők sora bontogatta itt szárnyait. Az első generáció tagja volt Száraz János többszörös magyar bajnok, Száraz László, Hajdú Ferenc és Markovich József. A Budai Nagy Antal Gimnáziumból indult Vágó Sándor karrierje, aki sokáig tartotta szakításban a megyei csúcsot. Száraz László mindközül a legsikeresebb versenyzőnek vallhatja magát, mivel miután Leninvárosba költözött, elnyerte az 1978-as Európai Bajnokság ezüstérmét, és pehelysúlyban minden magyar csúcsot megdöntött.

 Zentai László, Sánkó Dezső, Forró László és Bobonka Gyula értékes utánpótlás nevelő munkájának jóvoltából Nagykállóban a továbbiakban sem merült feledésbe a súlyemelő sportág. A következő évek kiemelkedő egyéniségei közé tartozott Tóth György és Karpacsev András, aki több megyei és területi versenyről győztesen tért haza. 1967-ben id. Szondy György kezdeményezésére intenzív kapcsolat alakult ki a Kárpáton túl élő súlyemelőkkel, az első találkozónak Nagykálló adott otthont. Horváth Sándor az 1970-es években több utánpótlás országos csúcsot döntött meg. Bobonka Gyula edzőként dolgozott a Hajdúnánási Spartacus SE, a Nyíregyházi Vasutas Sport Club, a Nyírtura DSK és a nagykállói TRIÓ DSE súlyemelő szakosztályánál. 1994-ben megválasztották a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Súlyemelő Szövetség elnökének. Súlyemelő tanítványai 1998-ban a megye sporttörténetében először Magyarországon Utánpótlás Csapatbajnokságot nyertek.