Az első lépés

Ezzel a meggyőződéssel indult útjára az a gyakorlat orientált szeminárium sorozat, melyet egyesületünk szakági vezetője, Fehér Tamás valósít meg a gyakorlatban. Az első ilyen esemény a pécsi CrossFactory termében valósult meg. Februárban az első, múlt hétvégén a második felvonásban sajátíthatták el az érdeklődők a súlyemelés gyakorlatvilágából a lökés alapjait. A kurzuson résztvevők, fiúk, lányok vegyesen rendszeresen látogatnak csoportos edzéseket, ahol elmondásuk szerint nehézségek adódnak a technikai elemek kellő elsajátításában, majd ennek hiányában a teljesítmény növelés, egyéni célok sem tudnak megvalósulni. Ennek megfelelően az alapokról indulva vették végig a mozgásanyag struktúráját elméletben és gyakorlatban egyaránt. A következő felvonásban a szakításé lesz a főszerep. Mi már nagyon várjuk! 🙂

A kezdő pozíció

A szakirodalom nélkülözhetetlen 🙂 www.whitelifting.com

Szólj hozzá!