Súlyemelő Masters Országos Bajnokság, 2023.Április 22.

Egy napfényes áprilisi hétvégén, Kecskeméten, a Messzi István sportcsarnokban gyűlt össze a hazai Masters súlyemelő társadalom színe-java. Közel 100 versenyző lépett dobogóra, bizonyítván, hogy a súlyemelésben nincs felső korhatár, és, hogy  ésszerű edzésadagolással a sérülések elkerülhetőek, s talán azt is, hogy ez a sportág életre szóló szerelem.

Hihetetlen volt látni azt a rendkívüli lelkesedést, ami szintre minden indulóra jellemző volt, mely azonnal rám is átragadt, ahogy beléptem a csarnokba. Ez volt számomra az első Masters verseny, mely kategória 35 éves kortól indul, s 5 éves korcsoportokat foglal magában (az én esetemben 35-39 között). Alapozó időszakban, kellően fáradtan érkeztem a versenyre, és, bár sikerült az 55 kg-os súlycsoportot megnyernem, azért a 113 kg-os összetett eredményemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett. Igaz, egy országos bajnokság elsősorban a helyezésekről szól, arról, ki viselheti a következő évben kis hazánk bajnoka címet, de néhány kg „bennen maradt”. Mivel az augusztusi, lengyelországi  Masters Világbajnokságra készülünk, így ez a megmérettetés egy előzetes tesztként is felfogható, így mindenképp nagy reményekkel nézek a korcsoport világversenye elé. Cél a minél tökéletesebb felkészülés, és vb érem közeli eredmény, mely, reményeim szerint nemcsak nekem és az Anima Core-nak fog örömet okozni, hanem szűkebb hazámnak, Nagykállónak is.

Szólj hozzá!